Kiköltözöm a szabadba!

Bodzakutya vonatozik Nagymaros felé, hogy min. egyhetes szabadságát boldogságosan letöltse. Kapott reggel dedalont, hogy ne ugribugrizzon a négyeshatoson & a vonaton. Vele van a hatalmas szájkosár is. (leginkább dísznek, illetve a Magyar Államvasutak iránti feltétlen és alázatos tiszteletből, ugyanis az esélytelen, hogy a buksiján maradjon, haha)
Anyagazdi meg itthon hiányolja kutyáját. :(
pár tegnapi kép a séta utáni elégedett pihenésről:

Fel vagyunk háborodva

Én azért, mert anyagazdi ma egész nap itthon volt (betegként) és nem foglalkozott velem eleget!!! Ő meg azért, mert folyton hordtam neki a játékokat, meg nyomkodtam hozzá az orromat, meg még ugattam is neki / hozzá (mit tegyek, ha az enyhe célzásokból nem ért), sőt, kb. percenként feltettem a mancsaimat a díványra és szerinte ezzel én őt gátoltam a tanulásban... hmm... úgyis tudom, hogy nem szereti azt az 1700 oldalas könyvet...

Meg az se tetszett neki, amikor a friss, tisztán felvett naciját lelkesedésemben 2 perc alatt nyál és kutyaszőr elegyével telítettem. 

De azért nem volt kőszívű és így egy jó nagyot sétáltunk. Egy egész kutyaklub volt lent, akikkel vagy másfél órát kergetőztem és labdáztam.
Egy teniszlabda mínusz megint...

Amúgy újdonság gyanánt mostanában horkolok és röfögök. Anya szerint, ha beneveznének egy malac versenyre, akkor a röfögés-számban minden sertés elbújhatna mögöttem... hahaha. Nem tehetek róla, hogy van valami az orromban. Szerinte persze velem van a baj, mert ha nem porszívóznám fel a járdát és a Majort teljes terjedelmében, akkor nem is lenne semmi nem-odaillő az orromban és a felső légutamban.

depressziós állapot javulása

Jelentem, hogy egynapos súlyosnak tűnő - és labradorokra nem jellemző - depresszióm sokat javult! Anyagazdi levitt a Városmajorba, ahol majdnem két órán keresztül futkoshattam a haverkutyákkal a gyönyörű napsütésben. Még teniszlabdákat is szerzett nekem, szám szerint hármat, amiből kettőt el is hagytam, és ebből kiindulva a harmadikat már csak otthon kaptam meg. A többi gazdi megdicsért, hogy szép nagyot nőttem, mióta utoljára láttak.
Otthon most kezdem realizálgatni, hogy eggyel kevesebben vagyunk, de még nem para. Inkább csak az nem tetszik láthatóan, hogy megszoktam a elmúlt két hétben, hogy körülöttem minden kétlábú szerettema fejem magasságában alszik az ágyban és könnyen nyalogathatóak / ráncigálhatóak voltak, most meg megint a "kétlábú a galérián, én meg a földszinten" helyzet van.
Na, megyek horkolni. Holnap délutánra megint nagy sétát igért be a gazdi, most arról fogok álmodni.
 

depresszió

kiszedték a varratokat, most már boldog kutyus lehetnék, mert szabad rohangásznom, erre depressziós lettem. Hallottatok már ilyet? Egy labrador, aki depressziós... egész nap csak fekszem, játszani sem volt kedvem se kutyával, se macskával, se emberrel. Még a hűtőszekrény-nyitásnál se tolakodtam az első sorba, mint mindig, sőt, még a fülem botját se mozdítottam. Valami nem stimmel. :(

A karomvágás hőse

Minden napra jut valami izgalom. Ma például embereim egy karomvágóval támadták meg mancsaimat. Nagy naivan azt hitték, hogy nőiesen tökéletes karmaimat könnyű lesz levágni, de mekkorát tévedtek!

Először is többször meg kellett engem kergetni. Aztán mindig elbujdokoltam, bementem mindenféle asztal és szék alá és utána három kéz fogott le, míg a negyedik próbálta lenyisszantani a karmokat. (A képeken látható, mekkorák voltak. illetve a csont is, amit anyagazdi hozott nekem jutalmul, mert már előre tudta, hogy hős leszek)

Végül nagyapagazdi érte el a sikereket, minek köszönhetően a mellső mancsaim már szépen pedikűrözve vannak.Most már csak sokat kell aszfalton járnom, hogy a reszelés része is meglegyen.

kutyanagy bevásárlás

Ma kimentünk anyagazdival egy kisállat-áruházba, ahol kaptam egy szájkosarat és egy állítólag nagyon jó (amilyen drága volt, reméljük, hogy jó is) bolhanyakörvet. Hát majd ősszel beszámolok róla, hogy mennyire volt jó!

A szájkosár nagyon kemény menet volt! Felpróbáltak a fejemre mindenfélét; fémet, bőrt és műanyagot. Én persze próbáltam úgy tenni, mintha ott sem lennék, elnéztem más irányba meg pislogtam, de sajnos nem segített. Amikor aztán nagy hercehurca árán felkerült egy szájkosár a fejemre, rekordidő alatt megszabadultam tőle. (David Copperfield veszett el bennem valahol). :)

A képen az a pillanat látható, amikor leszedtem magamról (ami pontosan egy pillanattal az után történt, hogy rám tették) :)

Mindenesetre a lényeg, hogy azért kaptam ezeket, mert lehetséges, hogy kiköltözök több napra Nagymarosra, és a vonatozáshoz kell a szájkosár, az ottani rohangászáshoz pedig a bolhanyakörv. :D
Szóval megint szebb napok köszöntenek be és lassan véget ér a lesittelés időszaka is. (pénteken szedik ki a varrataimat)
Egyébként már az inkontinencia-problémám is sokat javult, ennek mindenki nagyon örül.

Bodzagazdik szomorúak

Mindazonáltal boldog kutya vagyok (jó, hogy nem értek még semmit), szépen gyógyulgatok, ma már egy negyedórás sétát is megengedtek nekem, de kizárólag pórázon. A mozgásigényem továbbra is hatalmas, vagy még annál is nagyobb. Amikor valaki hazatér, akkor akkora patáliát csapok a rohangászással és ugrálással, hogy az nem biztos, hogy jó a pocaksebemnek. Embereim még nem jöttek rá az ellenszerre... :)

Jön még kutyára furminátor!

Ma volt az első napom a sitten. Egész jól bírtam! Még kilencet kell aludni és kutya egészséges leszek! A kedélyem már abszolút felhőtlen, farkat ismét orbitális amplitúdóval csóválok, ha tetszetőset látok. :)
Ma Nagyapa-gazdi etetett, ami fenséges falatokat és királyi adagokat jelent - a család teljes mellszélességű ellenvetése mellett. Sétálni nem voltunk, csak pisi-kaki intézés erejéig, ahogy a szabály előírja. Kicsit becsúszott a lakásba is valamicske, mintha újra bölcsis lennék. (de meg kell mondjam, hogy amióta bemehetek a tiltott szobába az állapotomra tekintettel, azóta kicsit úgy érzem, hogy nekem most mindent szabad. És persze a neoliberális nagyszülői nevelés hatása még rátesz erre egy lapáttal)

Késődélután végre hazaértek a gazdik és Anyagazdi elhozta a furminátoromat. Egy ideig nyugton tűrtem, hogy a méretemmel egyező térfogatú szőrtől szabadítsanak meg, de aztán rettentően meguntam és próbáltam szökdösni, de mindig visszahívtak és akkor mindig visszamentem.
Aztán jött a porszívó! Ezek meghülyültek! Nem elég, hogy a fél bundámat lefésülték rólam, nem! Nekik ez még semmi! Megtámadnak egy hatalmas, zajos szörnyeteggel! Na, azzal hadakoznom kellett, ha meg akartam védeni magam. Még a szuperugatást is bevetettem! De aztán amikor Nagyapa-gazdira figyeltem (nála mindig finom falatok vannak kilátásban és amúgy is nagyon szeretem), orvul kiporszívózták a fenekemet!!!!!!!! Hát! Wufff.

Húsvéti hercehurca

Na, képzeljétek, csütörtök este kiköltöztettek a telekre! Szuper érdekes péntekem volt, milliónyi új szaggal, rengeteg élettérrel a friss levegőn.

Aztán gazdik értem jöttek pénteken és a rettegett autóval elvittek az állatorvoshoz Esztergomba, aki szépen megműtött. Nem is volt semmi baj, este szépen felcipeltek az emeletre a pokrócomban, kialudtam magam és másnap már hajnalban olyan friss és üde voltam, mint a húsvéti nyúl! Apránként felfedeztem az egész telket, és imádtam, hogy az életterem nem korlátozódik 45 négyzetméterre...

Na, ez volt a baj! Sajnos a 3 nap alatt lépcsőkön fel-le megtett kilométerek nem kedveztek a frissen felvágott pocakomnak. Gazdik azon aggódtak napról napra, hogy mint egy zacskó, kezd lógni a pocim. De közben konzultáltak a dokinénivel és mivel felhőtlen jókedvem volt és az ínyem is szép rózsaszín volt, így senki nem gyanakodott semmi rosszra.

Aztán hétfőn hazafele menet már aggasztóan nagy és duzzadt lett a pocim és el is kezdett átvéreződni a kötés (a fotó akkor készült), úgyhogy dokinénivel egyeztetve Verőcénél vettünk egy 180 fokos fordulatot és Letkés fele elmentünk Esztergomba.

Amikor felfektettek a műtőasztalra és elkezdték lebontani a kötést, kiderült, hogy semmi más nem tartotta már a belsőségeimet, csak a ragtapasz! :o
Mind a 3 réteg varratot sikerült elszakítanom a sok rohangászással. Akkor már mindenki látta, hogy nagy a baj, én meg csak féltem, de nagyon. Úgyhogy hamarosan kaptam az altató szurit a fenekembe, miközben hárman fogtak le. Apagazdi maradt segédkezni a műtétre előkészítésnél a dokinéninél, Anyagazdi pedig kilőtte magát a dokibácsiért, mert ehhez ketten kellettek.

Aztán ezután már semmire sem emlékszem, csak az autóban ébredtem föl hazafele. Először nagyon megijedtem és iszonyatosan elkezdtem vinnyogni, de kiderült, hogy csak azért csináltam, mert nem kaptam Seduxent, és a hirtelen ébredésben azt se tudtam, hol vagyok. Szerencsére aztán hazáig nyugodt voltam, és most is itt szunyókálok gazdi lába alatt.

Most lesittelnek 10 napra. Itt leszek a nagyszülőknél egész napos felügyelet alatt és sétálni sem mehetek, csak a legszükségesebbek elintézése erejéig. Az a baj, hogy rendkívül hiperaktív vagyok és már most is állandóan fel akarok kelni, meg örülök mindenkinek, aki erre jár, úgyhogy nem lesz könnyű dolga az őrzőimnek. Pláne, hogy őket a leggyengébb fából faragták, ami a kutyanevelést illeti, és ezt én is tudom. :)