Hát ma jólesően kifárasztottam magam; a 8 emberláb ment hegyen-völgyön 15 kilcsit a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban, én pedig előttük-mögöttük-mellettük (ismétlődően) vagy tripla ennyit. Számtalanszor keltünk át patakon, búvárkodtam is, sőt, az egyik duzzasztójában el is tudtam merülni a pocimig!
Aztán ebédre kaptam egy kis brassói-maradékot is.
Az egész megkoronázásaként pedig még futkároztam is egyet a Városligetben egy hasonszőrű labradorral.
Viszont el kell meséljem, a durva az volt, hogy a kocsiban hazafelé a csomagtartóban ágyaztak meg nekem (megj.: az akkora, mint egy Smart egészben). Nahát én erre annyira ráparáztam, hogy egyszercsak menetközben fogtam magam, és megjelentem hátulról, a hátsó ülésre föltett macsokkal, lihegve, nyáladzva, valamint megállíthatatlanul közeledtem előre az ott ülők nem kis riadalmára. Egyszercsak már fent is voltak a hátsó lábaim és a pucsítós popóm a kalaptartón, az elejem pedig 45 fokos szögben bedőlve előre. Az összes lábujjam plusz az úszóhártyáim kapaszkodtak mindenbe, amit értek (értsd emberek és táskák), én meg ontottam a nyálamat, remegve tartottam magam, míg láthatólag a pánikom, ami az előre ugrásra motivált, alábbhagyott. De nem úgy az autó egyéb utasaié, akik erre megálltak az első leállósávban és szépen kitessékeltek az oldalsó ajtón, majd be a hátsón, és kis viaskodás után újfent a csomagtartóban kötöttem ki.
Most már nem voltam rest, amikor a legközelebbi pánik rámtört, egy akrobatát is megszégyenítő szökkenéssel már a kalaptartón is volt a hátsó felem, az első pedig a már megszokott előre dőlős, Jacko-s pózban a hátsó ülésen utazókon. Az illető aludni vágyó egyének újabb nem kis ijedelmére. A sofőr immáron rutinosan vette az első lehajtót, behajtott a parkolóba, engem kitessékelt az oldalsó ajtón, be a hátsón. Ezúttal azonban nem kegyelmeztek; lehajtották a csomagtartó fölötti napellenzőt.
Így kellett utaznom, bezárva, a gazdim nagy aggodalmára, ám szerencsére lenyugodtam, és a városligeti játszás után már jókutya módjára nézegethettem ki a hátsó ablakon, mivel láthatóan elaludt bennem az előreugrási szándék.
2010. június 29., kedd
2010. június 6., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
