Most aztán rámborult a szomorúság.
Tetejébe még meg is vagyok sértődve Anyagazdira, de nem kicsit. Az imént vagy 2-3 órát próbált velem foglalkozni a parkban, még egy teniszlabda-eldobót is vett nekem (na jó, az végülis tetszett, játszottunk sokat), de amúgy teljesen ignorálom őt; ha szól, a fülem botját sem mozdítom; ha 3 méterre vagyok tőle és hív, szólongat, még el is fordítom a fejem. Nem tudom, meddig fogja bírni, de ő azt reméli, hogy én adom föl előbb. Háhh.
Pedig egy óriási rágócsonttal várt engem (lásd fotón), de az sem keltette fel különösebben az érdeklődésemet, most bedőltem és alszom.
