A labradort Nagy-Britanniában 170 éve tartják számon, eredetét azonban sok kérdőjel övezi. Annyi biztos, hogy az eredetileg említett fekete vizikutyák Új-Foundlandról származnak.
Két, jól megkülönböztethető változat létezett: a masszív, vastagbundájú kutya, amelyet ma újfoundlandinak nevezünk, és egy kevésbé masszív, melyből a mai labradorjainkat származtatjuk le. A két fajtát valószínűleg egymás közt is tenyésztették. Nemigen valószínű, hogy Újfoundland keményen dolgozó lakosai sokat törődtek volna a fajta szépségeivel. Mindazonáltal a szerzők számára nem könnyű feladat, hogy megkülönböztetést tegyenek a nagyobb és kisebb változat között, és ez a megkülönböztetés valószínűleg sokkal fontosabb, mintsem első percben gondolnánk. Az 1865 és 1870 közötti időszakban a vidéki események jelentős krónikája, a The Field magazin terjedelmes levelezést közölt Újfoundland kutyáival kapcsolatosan. 1869-ben egy, a levelét "Index" néven aláíró olvasó írja: "St John's körül nagyszámú, vastag- és simabundájú, 18 és 24 hüvelyk (45 - 60 cm ) közötti magasságú kutya volt, melyeket labradornak hívtak és csodálatos apportírozók voltak, és melyek nem valódi újfoundlandiak kivéve azt, hogy Újfoundland szigetén születtek."
Az ibériai szál:
A The Dual-Purpose Labrador (1969) [A kettőscélú labrador] c. nagy hatású művében Mary Roslin-Williams egy fényképet tesz közzé a Cane di Castro Laboreiroról, egy Észak-Portugáliában fellelt fajtáról. A szerző felveti, hogy vajon nem ez a tisztán labrador-szerű kutya volt-e az a szilárd alap, melyből a fajta Újfoundlandban kifejlődött. A portugálok voltak az egyik legnagyobb hajós nemzet. Nincs okunk abban kételkedni, hogy vittek magukkal kutyákat az Újvilágba. A Laboreiro név lehet véletlen egybeesés is, de mindenesetre nagyon érdekes egybeesés.
"Valaki, - aki rendszeresen utazott az északi parton Portugália, Spanyolország és Franciaország között, - említette, hogy a gulyával dolgozó helyi kutyák még mindig olyanok, mint a labrador gyenge példányai. Először azt hitte, hogy ezek rossz minőségű labradorok, de később rájött, hogy ezek a környék ősi munkakutyáinak ivadékai."
A XVI. század elejére a nyugat-európai partvidék nagy hajós nemzetei mind halásztak és kereskedtek egymással, valamint az Újvilággal. Cooper kiemeli a kereskedelmi háromszöget Nagy-Britannia déli partvidéke, Portugália és Újfoundland között, mely főleg hal és fa tekintetében volt élénk, valamint a Nagy-Britannia és Portugália közötti borkereskedelmet. Elgondolkozik azon, hogy ezek a hajósok milyen kutyafajtákat vihettek magukkal. Az angoloknak megvoltak a maguk őrzőkutyái, masztiff típusúak, melyek már a rómaiak óta a szigetországban voltak, valamint juhászkutyáik és spánieljeik, melyek között sok volt a fekete. Az európai kontinensről a bretonok, a baszkok, a spanyolok és a portugálok magukkal vitték erős őrzőebeiket, a francia chein-dogot, a pireneusi kutyákat, melyek őrző- és juhászkutyák is voltak egyben. A kereskedők valószínűleg magukkal vitték barbetjeiket, nagyszerű vízivadász-kutyáikat, és a St. Hubertus fekete kutyákat, mely jól ismert fajta volt a nagy angol tengerhajózó megyében, Devonban. A portugáloknak kiváló vízivadász- és juhászkutyáik voltak. Ilymódon, ahogy az Újvilág az Európából kivándorolt emberek olvasztótégelyévé vált, lehetséges, hogy Újfoundland a kutyafajták összeolvadásának helyszíne volt. Elképzelhető tehát, hogy az újfoundlandiak az új terület követelményei szerint fejlődtek azokká a kutyákká, melyeket Hawker, Cormack és mások leírtak.
(http://www.labrador.hu/eredet.htm)
