Az van, hogy nagyon édes vagyok és ezt tudom is magamról. Próbálom is gyakran alkalmazni ezt a velem született tulajdonságot, például, ha nem akarnak velem foglalkozni, akkor úgy tudok nézni a gombszemeimmel, hogy „Héé, foglalkozzatok már velem!”, hogy attól elég gyakran elkezdenek tényleg játszani velem. Ja igen, a játék. Azt nagyon szeretem, folyton csak játszom, kivétel amikor alszom vagy amikor eszem. De aludni csak azért járok, mert néha már tényleg nem lehet semmivel rávenni a gazdikat a játékra. Megfigyeltem, hogy este 11 és reggel 7 között mindig ez van. Ilyenkor elvonulok a kuckómba, mert nekem olyanom is van ám, külön erre a célra. Finom puha és összegyűjtöm és belehordom a játékaimat mind. Így tutira van mit rágcsálnom, ha felébredek.
Gyakorlatilag folyton rágcsálok, azt hiszem ez a legfőbb impulzus a világból a szaglás után. Különben nagyon vagány; csomószor olyan vagyok, mint aki csak úgy ül és rágózik és várja a haverokat a buszmegállóban. Persze még nem tudom, mi az a buszmegálló.
Szóval bármivel is közelítesz hozzám, akkor én már nyitom is a számat, mert muszáj megkóstolnom mindent. Ez alól nem kivétel semmilyen emberi végtag sem. És ez nem fenyegetés, csak tény.
Van egy jóbarátom: Leó, aki mibenlétét tekintve plüssoroszlán. Őt leginkább torkonharapom és úgy lóbálom. Még bírja.
Megjegyzem, hogy mostanában kételyek merültek fel a típusomat illetően, tudniillik, hogy labrador vagyok-e igazán. Így aztán nem is biztos, hogy nagy leszek. Mármint leszek nagy, ettől nem kell félni, csak a méretemet tekintve nem biztos, hogy labrador méretű leszek. Ugyanis a kisebbik méretű gazdám tudományosan megvizsgálta mindenféle fényképek alapján, hogy egy ugyanekkora labrador kiskutyához képest nekem
- kicsik a füleim,
- kicsik a mancsaim
- és nem is vagyok annyira zömök,
- meg a pofám se annyira nagy (de, az nagy – a szerk.)
Az ábrázatom alapján még az is beleférne a képbe, hogy egy Jack Russel is volt az őseim között, ezt a füleim is alátámasztanák. Szóval majd lassanként kisül, mi leszek, ha nagy leszek.
